BIM, vagyis épületinformációs modellezés

Mit is jelent?

Az épületinformációs modellezés a szakmagyakorlók közül a legtöbbeknek nem újdonság. Mára már elég elterjedten használt, néha kötelező is. Arról van szó, hogy vonalakból álló tervrajzok helyett először egy számítógépes 3D modell épül a házról, melyben a geometrián kívül az egyes elemek, oszlopok, csövek, akár székek sok más adattal is felruházhatók, mint például, anyag, gyártó, felületkezelés stb. Ha ez a modell megvan, akkor ebből 2D nézeteket méretekkel és feliratokkal, részletes listákat, kimutatásokat lekérni gyorsan és hiba nélkül lehet. Elviekben.

Mire jó a CLT építésben?

A CLT tervezésnek a vége nem az, hogy hova milyen vastag panel kell. Előre gyártott szerkezet révén a helyszínen csak igen kevés munkafolyamat készül. Mindent előre, a tervezés során kell kitalálni és részletezni, beleértve az egyes panelek összefaragását, a vasalatokat, csavarokat, szegeket, tömítő szalagokat. A helyszínen, a szerelés néhány napja során ezek egyike sem hiányozhat. A CLT építésben ezért különösen fontos a BIM alkalmazása, mert jelentősen lecsökkenthető a kivitelezés kockázata, ha virtuálisan, a számítógépes modellben már minden csavar a helyére került és tudjuk pontosan miből hány darab szükséges.

Hogy használjuk mi?

BIM technológiánkat az elmúlt pár évben jelentősen fejlesztettük. Új kiegészítőket írtunk, BIM protokollt vezettünk be és a tervezés automatizálása terén továbbra is folytatjuk a fejlesztést. Eljutottunk oda mostanra, hogy modelljeinkben az összes panel, csavar, vasalat, minden a CLT szereléséhez szükséges elem megtalálható. A modellekből olyan szerelési tervet készítünk, mint amilyeneket a sárga-kék bútorgyártó ad termékeihez. A szerelés mentét 2 és 3D nézeteken mutatjuk be, részletes lépésekre lebontva, minden kapcsolathoz csavarhoz kiírjuk annak darabszámát, típusát, behajtásának pozícióját és az összes tételről részletes kimutatásokat adunk. A modellezésnek és a dokumentálásnak ez a szintje még a nemzetközi gyakorlatban is ritka. Ez is oka annak, hogy külföldi munkáink száma a hazainál is gyorsabban növekszik.

Abban hiszek, hogyNem az a helyes kérdés, hogy miből legyen az épület, hanem hogy miből szeretne lenni. Egy hatékony, olcsó és fenntartható épület létrehozásához a tervezőknek számítások és vizsgálatok sorával kell megismerni, hogy az milyen anyagból szeretne lenni. Ami pedig a végeredményt illeti, a mérnöknek olyan szerkezetet kell próbálnia tervezni, amit az építész sajnálna eltakarni.

Dr Merczel Dániel, tervező és fejlesztőmérnök
statikus tervező és szakértő

Kérdésed van a CLT-ről?

Vedd fel velünk a kapcsolatot mailben, vagy látogass meg bennünket XI. kerületi irodánkban. Megmutatunk és elmagyarázunk mindent. De azért jobb, ha előbb mailt küldesz! Lépj velünk kapcsolatba
vissza az oldal tetejére