Küldetésünk

Az elmúlt évszázad, sőt az ezredfordulót követő két évtized során is rengeteget fejlődött a technológia. Legalábbis egyes területei. A távíróból okostelefon lett, és még nagyapánk autóját meg lehetett bütykölni, ha nem indult, egy hibrid hajtású autóhoz ma már nagyon kevesen lépnének oda egy franciakulccsal. Az épületek tervezésében is végbement talán nem is egy, hanem több paradigmaváltás is a digitalizációnak köszönhetően. Azonban egy hetvenes évekbeli és egy mai modern kivitelezés között koránt sincs akkora minőségi különbség, mint aminek más iparágakban az eredményeit mind használjuk. Ugyanazokat a kompromisszumokat kell elfogadnunk, csak azért, hogy az épület megvalósulhasson.

Mi egy statikus tervezőcsapat vagyunk, akik eltökélten keresik azokat az építési műszaki megoldásokat, melyek nem teszik szükségessé kompromisszumok elfogadását. Az építés nem kell, hogy környezetszennyező legyen. Az új nem kell, hogy drága legyen. Az épület nem kell, hogy (csak) kőből, betonból legyen. Saját fejlesztésű tervező eszközeinket, egyelőre még kevésbé elterjedt technológiákat, ezen belül a tömegfa építést és a KLH CLT paneljeit egyre növekvő sikerrel és mennyiségben használjuk egy 21. századi építési kultúra elterjesztésére.

Cégünk egy kipróbált és jóhírű statikus tervezőiroda innovációs csoportjának építéstechnológiai startup kezdeményezése. Kollégáink mind specialista statikus tervezők, akik a mindennapi tervezés mellett kutatás-fejlesztési tevékenységet is végeznek. Fejlesztéseink nem csak saját munkafolyamatainkra, hanem az általunk tervezett és megvalósított épületek technológiájának tökéletesítésére is fókuszálnak. Munkáink már nem csak Magyarországon, hanem nemzetközi viszonylatban is keresettek.

Munkáik során minden építőanyaggal tervezünk, dolgozunk, de a CLT-t szeretjük a legjobban. Feladataink a tartószerkezet tervezés teljes spektrumára kiterjednek a koncepciótól a megvalósulásig.

  • meglévő épületek felmérése, szakértése
  • koncepcionális tervezés, konzulting, költségbecslés
  • számítások, modellek és tervrajzok készítése 100% 3D BIM környezetben
  • gyártmány és részlettervezés
  • gyártás és szállítás az építési helyszínre
  • építéshelyi tervezői művezetés, betanítás, támogatás
  • helyszíni szerelés partnereink segítségével
  • Hogyan építünk most?
    Hogyan építünk most?

    Az építkezések szinte mind a vasbetontól szürkék és porosak. Nem is nagyon van a betonon kívül más nagy tömegben használt szerkezetépítő anyag. Pedig mára világossá vált, hogy a beton és az acél előállítása roppant környezetszennyező, az építés pedig lassú és évről évre drágul.

  • Pedig lehetne
így is.
    Pedig lehetne
    így is.

    Lehet ma már tisztán, gyorsan és környezetbarát módon építkezni akár nagy méretekben is. Vannak már és folyamatosan fejlődnek új anyagok, eszközök és technológiák. Mi több, itthon is használjuk már ezeket, csak még nem széles körben elterjedten.

Abban hiszek, hogyNem az a helyes kérdés, hogy miből legyen az épület, hanem hogy miből szeretne lenni. Egy hatékony, olcsó és fenntartható épület létrehozásához a tervezőknek számítások és vizsgálatok sorával kell megismerni, hogy az milyen anyagból szeretne lenni. Ami pedig a végeredményt illeti, a mérnöknek olyan szerkezetet kell próbálnia tervezni, amit az építész sajnálna eltakarni.

Dr Merczel Dániel, tervező és fejlesztőmérnök
statikus tervező és szakértő
  • CLT:
A szemléletváltó technológia
    Csökkenő karbonlábnyom
    5.754 kg szén-dioxid-
    egyenérték/fő
    CLT:
    A szemléletváltó technológia

    A CLT jelenleg az egyetlen nem könnyűszerkezetes építőanyag, amivel gyorsan, tisztán és nagy pontossággal tudunk valóban fenntartható és környezetbarát épületeket építeni. A CLT építés sokkal gyorsabb, olcsóbb vagy összemérhető árú, és 70%-kal alacsonyabb karbon lábnyomú, mint a szokványos építési technológiák.

A CeLTech csapata

  • Dani Dani, Ügyvezető, főmérnök. A BME-en végzett kitüntetéses diplomával, summa cum laude doktori fokozatait Magyarországon és Franciaországban kapta. Tanulmányait követően az Arup londoni irodájának fejlett technológiák és kutatás osztályán dolgozott specialistaként. Különösen gyakorlott optimálás, kutatás és fejlesztés, tömegfa, hibrid és öszvér és mozgatható szerkezetek tervezése területén. Tervezési munkái mára minden földrészen megtalálhatók. Óraadó a Műszaki Egyetemen, bíráló az egyetem tudományos folyóiratánál. Kutatási területei a fenntartható szerkezetek tervezése, fa-beton és acél-beton szerkezetek tervezése, optimális tervezés.
  • András András, Építőmérnök, statikus tervező. Tanulmányait a BME-en végezte, diplomamunkája különdíjban részesült. Fő érdeklődési területe a paraméteres tervezés, automatizálás. Kutatási és fejlesztési tevékenységét is ezen a területen végzi.
  • Ferenc Ferenc, Építőmérnök, statikus tervező, nukleáris szakmérnök. Diplomáját a BME-en kapta. Nukleáris tervezési feladatokon Magyarországon és Angliában dolgozott. Más tervezési feladatokon Izlandtól Magyarországig több európai országban dolgozott. Fő érdeklődési területe az épületinformációs modellezés (BIM), 3D tervezés.
  • Hussein Hussein, Építőmérnök, statikus tervező. Diplomáját a Budapesti, doktori fokozatait a Budapesti és a Milánói Polimi Műszaki Egyetemen szerezte. Kutatási területe a tartószerkezet optimálás. Különösen gyakorlott a BIM modell alapú tervezés területén, fejlesztései is erre a területre és a tervező eszközeinkre fókuszálnak.
  • Mokhtar Mokhtar, Építőmérnök, statikus tervező. A BME-en diplomázott. Fő érdeklődési területe a paraméteres tervezés, optimálás és a fa-beton öszvérszerkezetek tervezése. Kutatási tevékenységét ez utóbbi területen végzi a csapat főmérnöke, Dani témavezetésével.
  • Nino Nino, Építőmérnök, statikus tervező, építőipari informatikai szaktervező. Informatikai szaktervező diplomáját és doktori fokozatát a Tbiliszi Műszaki Egyetemen, tartószerkezet tervezői diplomáját a BME-en szerezte. Kutatási területe a fenntartható szerkezetek tervezése, tartószerkezetek CO2 lábnyom számítása, mely területen Danival dolgoznak közösen.

Ügyfeleink rólunk

  • Már számos épületet a CeLTech terveiből és a KLH gyár CLT paneljeiből kiviteleztünk. Minden villámgyorsan és tűpontosan kerül kivitelezésre. A megrendelőnek nincs árfolyamkockázata, ugyanis a CLT panel az előzetesen egyeztetett áron kerül kiszállításra. Nincsenek rejtett költségek, pontosan kalkulálható a teljes kivitelezés végösszege. A továbbiakban is keressük ezért azokat az épületeket, ahol a CeLTech és a KLH CLT paneljeit tudjuk a jövőben is felhasználni.

    Perger Balázs
  • Bonyolult és nagy házat terveztünk, amiről nem tudtuk hogyan fog megvalósulni. A CeLTech mérnökei viszont olyan megoldásokat adtak, hogy nem kellett semmiből sem visszavennünk. Még jobb is lett így. És mindezt nagyon gyorsan, pontosan és percízen. Dátumra és darabra minden úgy valósult meg, ahogy azt ígérték. Szeretjük nagyon a CLT házunkat, abban nagy és tágas tereket és melegségét. Nem bántuk meg, hogy CLT-ből építkeztünk.

    Wéber Jutka
  • Daniel csapatát egy CLT-konferencián ismertük meg, és azóta több CLT-tervezési projektben is segítettek nekünk. Optimalizált és gazdaságos, de pontosan elemzett terveik előnyt jelentenek számunkra a piacon. Várjuk a csapattal való további együttműködést a jövőbeni építési projektjeinkben.

    Sverrir Ingimundarsson
  • Már évek óta a KLH paneljeivel és a CeLTech mérnökeivel dolgozunk itthon és külföldön is. Gyorsan dolgoznak, jó terveket készítenek és bármilyen felmerülő problémát gyorsan oldanak meg. Mi szereléssel foglalkozunk és sok munkánk van. Nekünk különösen fontos, hogy valaki mindent megtervezzen, előkészítsen és összeszámoljon, hogy a helyszínen nekünk a lehető legkevesebb gondunk akadjon. Mi ezért szívesen rendelünk a CeLTechtől és a KLH gyártól paneleket.

    Penczi András
vissza az oldal tetejére